Karanténban született szógyűjteményünk, a Karanténszótár

Bevezető

A 2020-as év különleges volt mindannyiunk életében, hiszen a koronavírus-járvány miatt egy teljesen új élettérbe kerültünk. Bezártak a közintézmények, otthon tanultunk, tanítottunk, távoli munkavégzésben dolgoztunk, boltba maszkban jártunk…

Ezzel az új helyzettel együtt a nyelvünk is változott, hiszen alkalmazkodnia: alkalmazkodnunk kellett az új helyzethez, az új szituációkhoz, az új jelenségekhez: karanténba kerültünk, online élettérbe kényszerültünk. Új szavakat kezdtünk el használni, melyek fokozatosan az életünk szerves részeivé váltak, és beépültek a köznyelvbe. Már nem koncertekre jártunk, hanem az online felületeken karanténkoncertet láthattunk, hallgathattunk. Az iskolák bezárásával nem a hagyományos módon történt az oktatás, hanem mindenkinek át kellett állnia a digitális tanításra, tanulásra a digitális osztálytermekben.

Ezekre a nyelvi változásokra figyelt fel dr. Veszelszki Ágnes nyelvész is, és gyűjtötte össze a karanténidőszak alatt keletkezett, illetve használt szavakat, így jelenhetett meg 2020 júliusában a Karanténszótár: Virális tartalom.

A kiadvány a Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoport tudományos-kutatási-oktatási-ismeretterjesztő programjában látott napvilágot, az Anyanyelvápolók Szövetsége, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda, valamint a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága együttműködésével. A virális tartalmú könyvet Balázs Géza nyelvészprofesszor lektorálta.

A Karanténszótár korpuszát a 2020. január és június közötti időszakban használt szavak alkotják, összesen 400 szócikk szerepel benne. Az időszak és az adatok összefüggésében azt mondhatjuk, hogy közel fél év alatt több száz új szó jelent meg nyelvünkben. A szógyűjtemény összeállításának alapja a szótárt készítő nyelvész szógyűjtése volt. Arra volt kíváncsi, hogy milyen új, eddig kevésbé vagy más értelemben használt szót alkalmaznak az emberek a koronavírus-járvány, a pandémia következtében kialakult új élethelyzetben. Először az egyetemi hallgatói körében végzett felmérést, majd később ezt kiterjesztette ismeretségi körére a közösségi oldalán. Így jutott el odáig, hogy rövid idő alatt szép számú neologizmusokat gyűjtött, mely – a Karanténszótár előszava alapján – 2020. július 3-án zárult le. Valószínűsíthető, hogy ha a szógyűjtés intervallumát meghosszabbítjuk, még több új kifejezés fellelhető. Viszont a szótárkészítésnél mindig meg kell húzni a határt, egyszer le kell zárni a kutatást, hogy időben megvalósulhasson a végeredmény, a szótár.

A Karanténszótár nem tartozik a szakszótárak csoportjába, nem is ilyen céllal íródott: „Legyen hát ez a Karanténszótár egy különös kornak és kórnak a szavakkal emlékez(tet)ő nyelvi lenyomata” – olvashatjuk a Karanténszótári előszóban a szerző, Veszelszki Ágnes gondolatát. Ez alapján a célcsoportját úgy határozhatjuk meg, hogy széles olvasóközönségnek készült, mindenkinek, aki használja a magyar nyelvet, akár anyanyelveként, akár tanult nyelvként. A 21. század nagy, világméretű járványának kór- és kordokumentumaként foglalható össze. S mivel a koronavírus-járvány az élet minden területére hatással volt, ez a szógyűjteményen is nyomon követhető. „A szótár tehát különböző stílusrétegekből, nyelvváltozatokból tartalmaz szókincselemeket: a köznyelvi, szinte szlengszerű, gyakran játékos szavakból az újságírói-publicisztikai leleményeken át a vírusfertőzés miatt a mindennapi használatba bekerült orvosi szaknyelvi kifejezésekig és a hivatali nyelv szókészleti elemeiig” – foglalta össze a szólista jellemzőit a szótáríró.

Nézzük meg, hogyan épül fel ez a nem mindennapi szótár. 400 címszó, kifejezés olvasható a kiadványban. Ha belelapozunk, láthatjuk, hogy nem minden szócikk új keletű, hiszen olyan régi szavak is felbukkannak benne, melyeket eddig nem vagy más értelemben használtuk. A nyelv erre is képes, régi kifejezéseket tud feléleszteni, újra elkezdjük használni, csak lehet, hogy egy egészen új kontextusban. Emellett vannak a szólistában új szavak, melyek eddig nem léteztek a nyelvünkben, melyeket eddig egyáltalán nem ismertük, nem használtunk. Erre egy példa a szótárból a ’cecíliás’ kifejezés. Müller Cecília, az országos tisztifőorvos a járvány kezdetén vált ismertté, miután majdnem naponta kaphattunk tőle információkat az operatív törzs sajtótájékoztatóján. „A nevéből képzett melléknév a beszédmódjára, stílusára utal” – olvasható a Karanténszótárban. Eddig nem használtuk ezt a kifejezést, teljesen új szóként jelent meg nyelvünkben, a neologizmus kitűnő példája.

A Karanténszótár könnyen használható, a címszavak – más szótárakhoz hasonlóan – betűrendben szerepelnek benne. A szócikkek felépítésénél megfigyelhetjük az egységességet. A kifejezések után következik a magyarázata, definíciója, majd ezután a példamondat szerepel, tipográfiailag jól elkülönítve, megkülönböztetve ezzel a szócikk egyes részeit.

Érdemes összehasonlítási alapot ad a szótár a 2020-as év szavaihoz. A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága és a Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoport, valamint a Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda 2010 óta minden évben kiválasztja az év szavait, azokat a kifejezéseket, melyek a legjobban meghatározzák az adott esztendőt. A 2020-as évben az év szava a koronavírus volt, az év ifjúsági szava pedig a karantini. A Karanténszótár szólistájában is szerepelnek a kiválasztott kifejezések. „Ahogy Mikes korában a pestis, Kazinczy korában a kolera, úgy ma a koronavírus és a karantén vált kulcsszóvá. 2020 tavaszán mindenki erről beszél, mindenkinek van véleménye.” – állapította meg Balázs Géza.

Miközben lapozgatjuk a Karanténszótárt, elgondolkozhatunk azon, hogy mennyire dinamikusan változik a nyelvünk, a szókincsünk. A nyelvújítás folyamata még ma is tart, hiszen nem egy lezárt jelenség, folyamatosan jelennek meg új szavak, kifejezések a nyelvünkben. A Karanténszótár megjelenése óta is születtek új megnevezések, például: küszöbkönyvtár, raktárkoncert…

A következő, ehhez a rovathoz tartozó írásunkban a Meseszótárról lesz szó, mely a közelmúltban megjelenő, hiánypótló szógyűjtemény.

 

Irodalomjegyzék

Balázs Géza, Koronavírus, nyelvi gyorsteszt. https://e-nyelvmagazin.hu/2020/05/18/koronavirus-nyelvi-gyorsteszt/

Az év szavai, 2020. https://e-nyelv.hu/2020-12-18/az-ev-szavai-2020/

Veszelszki Ágnes, Karanténszótár, Inter-IKu, Budapest, 2020.

 

Stumpfné Braun Zsuzsanna