Ottlik Géza Iskola a határon című regényét szeretném ajánlani; amely valóban egy határszéli iskolában, a kőszegi katonai alreálgimnáziumban játszódik. Én ezzel a művel gimnazista koromban találkoztam, egyházi iskolába jártam, egyházi kollégiumban laktam, és ugye ott is különböző szabályoknak kellett eleget tenni, és ezért keltette fel az érdeklődésemet ez a regény, ahol a katonai élettel kell a gyerekeknek szembesülniük. Az itteni szabályokat kell megtanulniuk, és így kell, ha van rá mód, barátságokat kialakítani. Ezekre a felvetéseimre, kérdéseimre adott választ a regény. Illetve izgalmas történeteket olvashattam benne. Három főszereplője van, Both Benedek, alias BB, Medve Gábor és Szeredy Dani, akik örök barátságot kötnek a gimnáziumi évek alatt. Az érdekessége a műnek az, hogy regény a regényben, hiszen a felnőtt Medve Gábor úgy dönt a történet szerint, hogy megírja a gimnáziumi élményeket egy regényben, és ezt továbbítja a társainak, barátainak, hogy egészítsék ki a saját gondolataikkal, a saját emlékeikkel. Így egy olyan reális képet kapunk, amely bemutatja az akkori tizenéveseknek azt a világát, amelyben a felhőtlen gyermekkorból ebbe a szabályokkal teli, katonai életbe belecsöppennek, és bemutatja a regény azt, hogy hogyan lehet ide beilleszkedni. Hogyan lehet itt a felmerülő ellentéteket megfelelően kezelni, magát a katonai légkört, a katonai szabályokat megtanulni, illetve hogy hogyan lehet itt barátságokat kötni.
Klasszikus irodalom. Frissítés most! Szűcs Renáta ajánlója
Bevezető