Egy álom vált valóra 2008. április 23-án, amikor csaknem másfél évtizedes várakozás és munkálkodás után Széphalmon megnyílt A Magyar Nyelv Múzeuma.
A sátoraljaújhelyi szákhelyű Kazinczy Ferenc Társaság szakmai műhelyében fogant meg a nyelvmúzeum létesítésének gondolata, Pásztor Emil mondta el a javaslatot 1994-ben. Az intézmény tematikája és a munkavégzés elmélete már korán megfogalmazódott, de talán senki sem tudta pontosan, hogy miként is működik majd a valóságban egy anyanyelvi múzeum. Nem voltak ugyanis minták és előzmények, így a tapasztalatok tudatosításából és összegzéséből: a gyakorlatból kellett és kell megszületnie a nyelvmúzeumi módszertannak. Az elmúlt négy és fél esztendőben bebizonyosodott, hogy a széphalmi intézmény érdekes, sokszínű és hatékony hely, nemcsak az ünnepnapok „kirakatmúzeuma”, hanem az év minden napján működő, számos feladatot ellátó, a hazai anyanyelvi művelődésbe-nyelvművelődésbe a hétköznapokban is szervesen, mégis egyedi módon beleilleszkedő intézmény. Már a kezdetektől több feladatot is ellát: közgyűjtemény (kiállításokkal és gyarapodó gyűjteménnyel), közösségi tér (kulturális rendezvények színtere), nemzeti emlékhely (nyelvi-irodalmi zarándokhely) és anyanyelvi nevelési (múzeumpedagógiai) központ. Az évek során e feladatok ellátásának gyakorlata kialakult és (természetesen a változó igényeket tudván a változtatásra mindig készen) megerősödött. Ahhoz azonban, hogy az intézmény szilárdan megvesse a lábát a hazai tudományos világban, komoly és elismert tudományos teljesítményre (kutatásokra és publikációkra) van szükség. S noha máris vannak eredményeink (kisebb kiadványaink, tanulmányaink), e ponton jelentősen fejlődnünk kell.
E fejlődés-fejlesztés egyik fontos mozzanata a Testvérmúzsák Kazinczy korában című kötet megjelenése. Régóta megvan már a szándékunk egy nyelvmúzeumi kötet kiadására, most két kedvező körülmény segítette a könyv megszületését. 2012 májusában művelődéstörténeti előadás-sorozatot indítottunk Testvérmúzsák Kazinczy korában címmel és azzal a céllal, hogy Kazinczy korát közelebb hozzuk, alaposabban bemutassuk, de ne „csupán” a nyelvújításról és az irodalomról szóljunk, hanem a testvérmúzsákról: a különböző művészeti ágakról, a zenéről, divatról, táncról is. A sorozatban hat előadást kínáltunk. E kezdeményezésünkkel egy időben nyújtotta be a nyelvmúzeum munkáját igen hatékonyan támogató alapítványunk, A Magyar Nyelv Múzeumáért Alapítvány szakmai pályázatát a Nemzeti Együttműködési Alap kiírására, és a megvalósítandó célok közé bekerült egy tanulmánykötet megjelentetése is. Úgy véltük ugyanis, hogy a Testvérmúzsák sorozat előadásainak anyagát a nyelvmúzeum körül szerveződő szakmai műhely munkatársainak írásaival kibővítve egy érdekes és színvonalas kötetet tudunk kiadni. A pályázat sikeres volt, így az alapítvány kiadásában megszülethetett a Testvérmúzsák Kazinczy korában című könyv.
Egy sorozatot indítunk útjára e kötettel, mert bízunk abban, hogy szakmai munkánknak rendszeresen meglesz a maga kötetnyi eredménye, s reméljük, hogy támogatások révén a kiadás anyagi terheit is vállalni tudjuk. Sorozatunk a Múzsák Kertje címet kapta; a cím utal Széphalomra, a nyelvmúzeum otthonára, a Kazinczy-kertre: nyelvünk gyümölcsöskertjére, és egyszersmind felidézi a múzeum (museion) szó eredeti, ’múzsák ligete’ jelentését, hiszen céljaink szerint az intézmény a múzsák (a tudományok, művészetek) találkozóhelye.
Négy rovatba rendeztük a kötet írásait, így segítve a tájékozódást és meghatározva a sorozat további köteteinek tematikus rendjét, beosztását. A nyelvmúzeum a hazai anyanyelvi nevelés, illetve a nyelvművelés egyik központja kíván lenni, ezért került az élre az Anyanyelvi művelődés rovat, melyben nyelvművelődésről, anyanyelvi ismeretterjesztésről, nyelvmúzeum-pedagógiáról, nyelvészeti muzeológiáról szólunk; küldetésről, közművelődési alapvetésekről (Nyiri Péter), elméletről (Takács Anett) és gyakorlatról (Leskó Sándorné) is. A Testvérmúzsák című egység irodalom és művelődéstörténet témában közöl írásokat, a későbbiekben nem csak Kazinczy koráról (ezért hagytuk el a rovatcímből a Kazinczy korában részt). Első kötetünkben az említett előadás-sorozat anyaga (Kiss Endre József, Fehér József, Dombóvári János, Schweitzer Tamás, Oláh Tamás) olvasható, kiegészítve egy a rovatba illő érdekes írással (Czifra Mariann). A Széphalmi beszélgetések szakaszban egy-egy kiváló tudóssal beszélgetünk anyanyelvünkről és a nyelvtudomány társtudományairól. Ezúttal négy beszélgetést olvashatnak; kérdéseinkkel és a válaszokkal a Kazinczy-örökség továbbadásának (Kováts Dániel), a nyelvhasználat alig emlegetett felelősségének, a nyelvi erkölcsnek (Korzenszky Richárd), a szépirodalmi nyelv titkainak (Tusnády László) és a múzeumi munka alaptevékenységeként értelmezett nyelvművelésnek (Balázs Géza) az izgalmas területeit kívántuk bejárni. Szemle rovatunkban nyelvészeti, irodalmi kiadványokról, érdekességekről adunk hírt, ezúttal a négyszáz éves olasz akadémiai szótárról (Tusnády László), Kazinczy Fogságom naplója című művének kritikai kiadásáról (Kováts Dániel), illetve Váczy János Kazinczy-monográfiájának új kiadásáról (Fehér József).
Kötetünk írásai alapos kutatások nyomán születtek, tudományos igénnyel, de vállalják az anyanyelvi-irodalmi nevelés és ismeretterjesztés meggyőződésünk szerint nemes feladatát is: közérthető módon, nem csak a szakembereknek beszélve adnak át fontos ismereteket.
Fogadják és olvassák szeretettel kötetünket!
Nyiri Péter