Véletlen-e vagy sem, egy-két történet kötetünkben is olvasható erről, ám mindenképp tény, hogy Erdélyi Zsuzsanna évtizedes népzenegyűjtői pályája során egyszer csak rejtelmes világba csöppent. Váratlanul éppel és széppel, mélységesen mély történeti rétegekből származó imádsággal lepte meg egy somogyi asszony. Olyasvalamivel, ami a legszemélyesebb vallási élmény éltetője és kifejezője, templomokban és „hivatalosan” sohasem hallható. Történt mindez 1968 decemberében.
A természettudományok históriája hemzseg a váratlan felfedezésektől: bakelit, szacharin, radioaktivitás, penicillin megismerésében a véletlen szerencsének is komoly szerepe volt. Váratlanul hány és hány, eltűntnek hitt nyelv utolsó utáni beszélőjére akadtak rá kulturális örökségünket menteni igyekvő tudósok! Erdélyi Zsuzsannának egy műfaj újrafelfedezése és nemzeti közkincs- csé tétele jutott. Véletlen volt-e valóban, vagy vakszerencse? A szerencse csak a váratlan kincs vagy a pillanatnyi véletlen jelentőségét felfogni képeseket pártolja. Pasteur mondása szerint a szerencse csak a felkészült, éles elmét támogatja. Erdélyi Zsuzsanna éppen ilyen felkészült, éles eszű néprajzos volt, akiben az alig sejtett kincs megcsillanása tudósi hevületet ébresztett. A pillanat évtizedekre szóló pályát jelölt ki, mert a felvillanó kincset nem dobhatta vissza a múltnak kútjába. Így váltak a kora középkor óta, búvópatakként velünk élt apokrif imádságok apránként nemzeti kultúránk részévé, melyeknek képi s nyelvi gyönyörűsége talán azokat sem hagyja teljesen érintetlen, akik számára a szövegek spirituális tartalma, s lelki értéke talán távolinak tűnik.
2016. áprilisában a széphalmi Magyar Nyelv Múzeuma adott otthont a Nép-hagyomány és nyelvi hagyomány - Folklór és nyelv kapcsolata a Kárpát-medencében c. kétnapos konferenciának. A kutatott folklórműfajok gyűjtőpontjai lefedték szinte a teljes magyar nyelvterületet, előadók is jöttek a Kárpát-medence minden csücskéből. A 21 előadó közt voltak professor emeritusok és fiatal kárpátaljai diákok, de baskíriai mari doktorandusz is, hiszen a bemutatott anyagnak, a kutatásoknak széles európai, sőt eurázsiai dimenziói vannak térben, s évezredes dimenziói a történeti időben.
A tanácskozás központi témája az Erdélyi-életmű és az archaikus népi imádságok világának kutatása volt. A fórum szervezői kezdettől úgy gondolták, hogy az ne pusztán tudományos esemény legyen, hanem tegyük is ki ezt a szemnek, fülnek, léleknek szép kincset az érdeklődő nagyközönség elé. Hogy rácsodálkozhassunk, és Péntek János néhány évvel korábbi, számomra kedves szavait megidézve újratanulhassuk, amit újra kell tanulnunk.
Az Erdélyi-életmű számos nagyszerű gyűjtést és vallásfolklór-kutatást inspirált az utóbbi évtizedben, - mindenféle teljesség igénye nélkül gondolhatunk itt pl. Tánczos Vilmos, Harangozó Imre, Pócs Éva, Takács Sándor, Salamon Anikó munkáira - a gyűjtött szövegek ős-szépsége mégis nehezen talál utat a kutatásokon kívüli emberhez anyagelvű, Istenség-élménytől ódzkodó világunkban. Reményeink szerint e könyvecske is segíthet olvasmányos módon bepillantást engedni ebbe a világba. Ugyanezért a bepillantás-élményért látható bő egy éven át az Ott látok egy aranyágat... Archaikus népi imáink nyelvi világa c. kiállítás is a Magyar Nyelv Múzeumában, kamarakiállítás-kistestvére pedig más Kárpát-medencei helyszíneken.
Két év múlva a Néphagyomány és nyelvi hagyomány c. konferenciák sora is folytatódik. Ha mindezek nyomán szélesedik valamelyest azon emberek rétege, akiket újra megérint az apokrif népi imádságok szépsége, és újabb lendületet kapnak az idevágó tudományos kutatások, akkor elértük célunkat.
Végezetül köszönetem a három pilléren nyugvó program minden résztve-vőjének s külön is köszönet e kötet szerzőinek és támogatóinak! Üdvözlet az olvasóknak!
Felsőgöd, 2016. április 20-án
Pomozi Péter